Hogy emlékszel vissza a díj elnyerésére, mivel érdemelted ki, mire használtad fel, segített-e sport pályafutásodban?

2002-ben nyertem el a díjat, utolsó U23-as évemben. 2001-ben Európa-bajnoki bronzérmes lettem az U23-ok között és megnyertem az akkor legfontosabbnak számító Ob-t, a rövidtávút. A Debreceni Sportcentrum versenyzőjeként meglehetősen jó körülmények között tudtam akkoriban felkészülni és versenyezni, de a díj mindenképpen nagy segítség volt, amikor 2003 elején úgy igazából beleállhattam az athéni olimpiai kvalifikációba. Nagy álmomhoz az olimpiai induláshoz, legközelebb 2008-ban voltam, amikor egyenes ágon nem álltunk túl jól a kijutásban és az európai newflag-es országok között az utolsó versenyen dőlt el, hogy  végül nem én nyertem el a kvótát.

Hogy élsz manapság? Munka, család, sport?

2008-ban született első gyermekem, Álmos, második házasságomból  2018-ban, Áron. Budapest környékén élünk, sokat jövünk-megyünk családilag és munka ügyben is. Az utazásokról sok triatlonos tudna mesélni. Nekem azért kell manapság is sokat  utaznom, mert immár hatodik éve ismét a magyar triatlonsport szolgálatában telnek mindennapjaim. Utánpótlás-vezetőként kezdtem 2015-ben és a folyamatos változások során, immár szakmai igazgatóként dolgozom, ami elég sokrétű elfoglaltságot jelent, többek között a világversenyeken való részvételeket a válogatottal. A sport kicsit visszaszorult az életemben, már ami az egyéni ambíciókat és sportolási formákat illeti. 2010-ben, amikor felhagytam a versenyszerű sportolással, még pár éven keresztül erőltettem a heti rendszeres testmozgást, ez  2015 körül abbamaradt, azóta csak a pálya mellől, vagy a Tv-t nézve „sportolok”.

Tettél-e újévi fogadalmat? Mik a terveid?

Nincs újévi fogadalmam. Ha voltak is valaha, nem igazán sikerült megtartani, így leszoktam róla. Nagyratörő terveim sincsenek, azért dolgozom, hogy a magyar triatlonsport, minél jobb eredményeket érhessen el és megfelelő módon meg legyen becsülve mindenki, aki tesz a sikerekért.