Peszleg Dominika és Kiss Gergely kapta az IMGA-díját

Az ötkarikás álmokat szövögető budapesti Peszleg Dominika, valamint a tiszaújvárosi triatlonos csapatot erősítő, újdonsült U23-as világbajnoki ezüstérmes Kiss Gergely vehette át idén az „Ifj. Márkus Gábor Alapítvány a Magyar Triatlonsportért” (IMGA) díját és a vele járó anyagi támogatást. A díjátadó ünnepséget december 3-án, a Tiszaújvárosi Sportcentrumban tartották meg. 

 A megjelenteket elsőként Péter Attila, az alapítvány kuratóriumának tagja üdvözölte. Az 1998 nyarán vétlen közlekedési balesetben elhunyt kiváló tiszaújvárosi triatlonos, ifj. Márkus Gábor emlékére 1999-ben létrehozott alapítvány azzal a céllal létesült, hogy segítse a magyar triatlonsport fejlődését, népszerűsítését, továbbá, hogy biztosítsa a tehetséges ifjú triatlonosok támogatását. Az alapítvány kezdettől fogva pályázati úton nyújt segítséget a 23 éves, vagy ennél fiatalabb sportolóknak, akiket adott évi teljesítményük alapján a kuratórium tagjai erre érdemesnek találnak.

A névadóról, a sportág ötkarikás bemutatkozását jelentő 2000-es Sydney-i olimpiai indulásra is esélyes, példaértékű sportolói és emberi tulajdonsággal rendelkező Ifj. Márkus Gábort a róla készült kisfilmből azok is megismerhették, akiknek erre – életkoruknál fogva – eddig nem volt lehetőségük.

Másodikként Márkus Gergely, a kuratórium elnöke szólt az egybegyűltekhez, miután köszöntötte a jelenlevőket, köztük az alapítókat képviselő dr. Fülöp Györgyöt, Tiszaújváros polgármesterét, Szegedi Attilát, a Magyar Triatlon Szövetség (MTSZ) főtitkárát, Lehmann Tibort, a Tiszaújvárosi Triatlon Klub elnök-vezetőedzőjét, egyben az MTSZ szakmai-alelnökét, Koscsó Lajost, Magyar Lajost és Suhajda Józsefet. Megtudhattuk, hogy az alapítvány legnagyobb támogatója továbbra is Tiszaújváros önkormányzata, melyért külön köszönet jár, de kijár a köszönet az adójuk1%-át felajánlóknak, a Tiszaújvárosi Triatlon Klubnak és a további szponzornak is. Ezt követően röviden szó esett az idei pályázatokról, majd a kuratórium tagjainak döntéséről. Az országos díj kategóriában a fővárosi Peszleg Dominika  pályázatát ítélték támogatásra érdemesnek. Dominika hosszú évek óta tagja a korosztályos válogatottaknak, aquatlonban és duatlonban is Eb-bronzérmesnek mondhatja magát, míg triatlonban idén top10-es kontinentális eredményei vannak. 

  • Nagyon hálás vagyok az alapítvány díjáért, mely megtiszteltetés számomra – mondta a 21 esztendős Peszleg Dominika. – Szeretném ezt mind jobb eredményekkel meghálálni. Biztos vagyok benne, hogy a díjjal együtt járó anyagi támogatásnak is komoly része lesz abban, hogy elérjem fő célomat: a közeli ötkarikás játékok egyikén képviselhessem hazánk színeit.

A Tiszaújvárosi Triatlon Klub versenyzői közül a november végén, Abu-Dhabiban, az U23-as triatlon világbajnokságon ezüstérmes, a szezon közben több más eredménye mellett felnőtt elit Európa-kupán érmes Kiss Gergely teljesítményét tartották a legfigyelemreméltóbbnak az érintettek. 

  • Megköszönve ezt a nagy elismerést, hálás vagyok, amiért a tiszaújvárosi csapat tagja lehetek, akiktől kezdettől fogva nagyon sok segítséget kapok – hangsúlyozta Kiss Gergely. – Szeretnék a jövőben is tiszaújvárosi polgár lenni, hiszen nagyon jól érzem itt magam!

A nettó 500 ezer, illetve nettó 200 ezer forintos anyagi támogatással együtt járó díjat a hétköznapokban a Nemzetközi Triatlon Szövetség (World Triathlon) sportigazgatójaként Lausanne-ben dolgozó Márkus Gergely adta át a sportolóknak.

A hagyományosan bensőséges hangulatú programon részt vett dr. Márkus Gáborné Judit asszony, Márkus Balázs, a Tiszaújvárosi Triatlon Klub elnökségi tagja, és Lipták Tamás, az MTSZ   szakmai igazgatója is. Az alapítvány kuratóriumi tagjai közül Máli János és dr. Varga Béla online módon jelentkezett be, ők így követték a történéseket.

Az esemény hivatalos – a kötetlen beszélgetés előtti részét – dr. Fülöp György zárta le. A polgármesteri hivatal első embere ezúttal sem mulasztotta el, hogy megemlékezzen dr. Márkus Gáborról, a tiszaújvárosi triatlonsport meglapítójáról, a világkupa és a nagyhét elindítójáról, majd gratulált Kiss Gergelynek a világbajnoki ezüstérméhez. A polgármester végezetül biztosította az alapítványt, hogy jövőre is számíthatnak a Tiszaújvárosi Önkormányzat támogatására. 

(Fotó: Kelemen Tamás/Tisza Média)