Már a nemzetközi porondon is bizonyított két 23 év alatti tehetség érdemelte ki 2015-ös eredményeivel
az „Ifj. Márkus Gábor (IMG) Alapítvány a Magyar Triatlonsportért” támogatását. A január 7-én, Budapesten, a Larus-étteremben megtartott díjátadón Király István (Mogyi SE Baja) és Putnóczki Dorka (TVK-Mali TK) kapott erkölcsi és anyagi elismerést.
1998-ban magánemberek (Koscsó Lajos, dr. Márkus Gábor, Magyar Lajos, Suhajda József) és sportszervezetek (Magyar Triatlon Szövetség, TVK-Mali Triatlon Klub) azzal a céllal hozták létre az alapítványt, hogy minden évben országos szinten és tiszaújvárosi körben egy-egy 23 évesnél fiatalabb, tehetséges, sportszerűségben példamutató triatlonistát támogassanak. A névadó, ifj. Márkus Gábor egy olyan, tragikusan rövid, de példamutató sportpályafutást hagyott maga mögött, amely sok fiatal sportoló számára követendő példát mutathat. Az alapítvány az ő szellemiségét hivatott megőrizni és továbbadni a felnövekvő generációk számára.
A 2015-es díjazottak ismertetése előtt a jelenlevők megtekinthették a névadó, egykori olimpiai aspiráns kiváló triatlonosról, Ifj. Márkus Gáborról készült emlékfilmet.
Márkus Gergely, az alapítvány kuratóriumának elnöke, aki foglalkozását tekintve a Nemzetközi Triatlon Szövetség (ITU) sportigazgatója, elmondta, hogy a 2014-es megújulást követően további fejlődési pályára szeretnék állítani a szervezetet. Teszik mindezt azért, hogy a sportolóknak mind nagyobb támogatást nyújthassanak. – Sikeres évet zártunk, szerencsére több bevételünk volt 2015-ben, mint kiadás. – hangsúlyozta a tiszaújvárosi sportdiplomata. – Támogatóink sorából külön ki kell emelni Tiszaújváros önkormányzatát, hiszen Bráz György polgármester, és dr. Fülöp György alpolgármester jóvoltából ezúttal is jelentős anyagi forráshoz jutottunk. Köszönetet kell mondanunk a magánszemélyeknek, az 1%-ot felajánlóknak is, akik szintén hozzájárultak működőképességünk erősítéséhez.
A kuratórium elnöke ezt követően elmondta, hogy a kilenc országos pályázat közül ezúttal sem volt könnyű kiválasztaniuk a nyertest. Az öt tagú kuratórium döntése értelmében végül a korosztályos világbajnokságon 21., az Európa-bajnokságon 20., és a tiszaújvárosi felnőtt világkupán 30., a válogatottat is erősítő Király István (Mogyi SE Baja) pályázatát ítélték a legjobbnak, ami nettó 300 ezer forintos anyagi juttatással járt együtt. A kiváló sportoló olaszországi edzőtáborozása miatt nem tudott részt venni az eseményen, videó-üzenetben üdvözölte a jelenlevőket és köszönte meg az alapítvány támogatását. Díját Borbély Miklós, a Mogyi SE Baja vezetője vette át Máli Jánostól, a kuratórium tagjától.
A tiszaújvárosi triatlonosok közül a hazai junior Európa-kupán – ifjúsági kora ellenére – bronzérmet nyerő, a tabori junior EK-án ezüstérmes, sokszoros magyar bajnok, korosztályos válogatott Putnóczki Dorka (TVK-Mali TK) érdemelte ki az elismerést és a vele járó nettó 120 ezer forintot. A díjat dr. Varga Béla, a kuratórium tagja adta át.
Bráz György, Tiszaújváros polgármestere, aki hivatalos elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni a fővárosi díjátadón, a Péter Attila kuratóriumi tag által felolvasott levelében egyebek között a következő gondolatokat fogalmazta meg:
„ Tiszaújváros Önkormányzata elkötelezett a sport, ezen belül a triatlon sportág és az utánpótlás korú sportolók támogatásában, ezért a mindenkori a költségvetési lehetőségek függvényében támogatja a településen működő sportegyesületeket, jutalmazza a kiemelkedő eredményeket elért versenyzőket. Településünket a sikeresen megvalósított Triatlon Világkupáknak, az itt működő TVK-Mali Triatlon Klub kiemelkedő szakmai munkájának köszönhetően ismerte meg a világ, és nevezte el „Triatlonújvárosnak”. Városunk büszke arra, hogy sok fiatal él és sportol Tiszaújvárosban és az évek során egyre kiemelkedőbb eredményeket ér el a hazai, illetve a nemzetközi erőpróbákon. Önkormányzatunk nevében gratulálok egyik büszkeségünknek, Putnóczki Dorkának és a kuratórium másik díjazottjának, Király Istvánnak! Az alapítvány a tehetséges sportolók eredményeinek elismeréséhez a jövőben is számíthat Tiszaújváros Város Önkormányzatának támogatására”.
Az alapítók képviseletében dr. Márkus Gáborné, Magyar Lajos, Suhajda József, míg a korábbi díjazottak közül Bajai Péter, Fecskovics Attila, Lehmann Bence, Lipták Tamás, Pocsai Balázs és Török Dániel fogadta el a szervezők a meghívását.
Az összejövetelt megtisztelte jelenlétével Csovelyák Zita, az ITU sportágfejlesztési vezetője, dr. Pigniczki Dorottya, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) Sport XXI program-vezetője, és Lehmann Tibor, az Magyar Triatlon Szövetség (MTSZ) szakmai alelnöke, a TVK-Mali TK elnöke.
Budapest, 2016. január 7.