- Hogy emlékszel vissza a díj elnyerésére, mivel érdemelted ki, mire használtad fel, segített-e sport pályafutásodban?
- 2001-ben voltam a jutalmazottak között, ami a mai napig nagy büszkeséggel tölt el. Elsősorban Gábor emléke miatt, másodsorban pedig amiatt, hogy megvalósíthattam egy nagy álmom, ugyanis a díj elnyerésével járó összeget egy új, három küllős Spengle kerék vásárlására költöttem, amit kizárólag versenyeken használtam és nagy becsben tartottam. Akkoriban talán csak a Kropkó Peti használt ilyen kereket Magyarországon. Számomra ez egy igazán különleges darab volt. Imádtam azzal a kerékkel versenyezni, a küllők egyedi és speciális suhogását, ahogy hasították a levegőt, sosem fogom elfelejteni. Mondhatom, hogy a kerékpározás volt az erősségem, amihez nagyban hozzájárult ez a kerék, vagyis az alapítványi támogatás.
- Hogy élsz manapság? Munka, család, sport?
- Versenyszerűen 2004-ig triatlonoztam, utána pedig, jött egy 2 éves levezető szakasz, ahol még napi rendszerességgel edzettem és egy-két versenyen is elindultam, de a főhangsúly akkoriban már a tanuláson és a triatlon utáni éveken volt. 2007-ben egy munkalehetőség miatt elköltöztem Magyarországról. Skócia, Dél-Afrika és Franciaország után, 2011-ben hazaköltöztem. Ekkor ismertem meg a feleségemet, Krisztát. 2013-ban házasodtunk össze, majd ezt követően két fiúgyermekünk született, Olivér 7, Vincent 5 esztendős. 2017. januárjában, szinten munka miatt, az Egyesült Államokba költöztünk, ahol azóta is a texasi Woodlandsben élünk (Houston északi részén). A sport jelenleg is szerves része az életemnek, amiben szerencsére a feleségem és a gyerekek is kiváló partnerek. Hetente 4-5 edzésem van, próbálom a triatlonból átvett rendszerességet megtartani, és évről-évre valamilyen új kihívást találni.
- Tettél-e újévi fogadalmat? Mik a terveid?
- Újévi fogadalmat nem tettem, nem szoktam, de céljaim mindig voltak és vannak is. Amint az egyik célomat elértem, jön a következő, de ehhez nem kell, hogy újév legyen. Hiszem, hogy kitartó munkával, szorgalommal es tehetséggel bármit elérhet az ember. És itt engedjetek meg, hogy az olimpikon Molnár Erika akkori edzőjét, „Vöri bácsit” (Horváth László) idézzem: “A munka olyan mint a sz.r, előbb, vagy utóbb ki fog jönni!” Nyers megfogalmazás, de nagyon helytálló és a mai napig igaz. Hiszek a munka erejében, ugyanakkor azt el kell ismernem, hogy tehetség és akarat nélkül nagyon nehéz sikereket elérni. Terveim? Szeretnék meg egyszer úgy igazából felkészülni egy olimpiai, vagy sprint távra (kortól függően majd eldöntöm, melyiket vállalom be). Nem is a teljesítés miatt, mert az menne, hanem sokkal inkább kíváncsi vagyok arra, hogy milyen időt tudnék kipréselni magamból, így 41 évesen, mennyivel maradnék el az akkori legjobbamtól…
